Testvért a gyerkőcnek, gyerekzsivajt az életedbe!

Ma betöltöttem a 32. terhességi hetet! Rohan az idő.. Holnap nőgyógyász! Fejvégű gyerekről szeretnék hallani! :)))

Az egyik legfontosabb célpont természetesen az öccse "pöpöse", ahogy ő hívja. Több alkalommal kellett már erélyesebben helyretenni, hogy hol húzódnak az illendőség határai. Szórakozásának egyik legfontosabb eleme a kuki: végigkérdezi az általa ismert férfiakat, hogy "van-e pöpöse ennek, van-e pöpöse annak". Nagyon jól tudja, hogy van, csak szeret róla beszélni. A rajzain rendszeresen megjeleníti. Múltkorában, a férjem egyik haverja jött hozzánk, és nálunk aludt. Mit ne mondjak, több órás témát adva ezzel a gyereknek, aki többször megkérdezte, hogy az illető úriember megfürdik-e este..mikor fürdik.. majd jött a huncut mosoly, amiből tudtam, hogy mit akar: meglesni a vendéget, akinek persze férfiúi mivoltát előtte folyamatosan taglalta. A másik esemény az volt, amikor Mamiék - teljesen ártatlanul - megkérdezték tőle, hogy a második kistestvére lány legyen, avagy fiú. Határozott válasz: "Fiú, mert szeretem a pöpöst." No comment..

Nem tudom, hogy aggódnom kellene-e. Vajon a gyermek az átlagosnál jobban érdeklődik a téma iránt, vagy ez teljesen egészséges. Tudom, ez az egészséges fejlődés velejárója, a gyermekkor ezen részének jellemzője. Néha azért igen erényöv gyanús az eset.. Mindenesetre megnyugtató, hogy az óvónők még nem hívattak be az oviba egy szülői fejmosásra. :D

Kérlek Benneteket, írjatok valami biztatót! :)))

Szerencsére azonban a gyerekek még olyan tökéletesek, hogy nem az értelmen gondolkodnak, hanem egyszerűen élvezik, amit a dallamvilág, a hangulat, a ritmika ad számukra! Mert a mese és a szabad játék lehetősége mellett bizony, a dalok és a mondókák babának/gyerekkel történő éneklése az egyik legfontosabb dolog, amire a gyerkőcök egészséges fejlődéséhez szükség van! Megfigyelhetjük például, miként reagálnak a kicsik (már az egészen picik is) Weöres Sándor Kocsi és vonat című, nagyon jó ritmussal rendelkező kis versremekére! Szinte látni lehet, amint a kis testük felveszi a vers ritmusát. Az én magzatkáim is nagyon szeretik. Tényleg érdemes próbálkozni, melyek azok a dalok, mondókák, amik már csecsemőkorban felkeltik a figyelmüket. Ott van például az A part alatt.. című népköltemény. Ha belegondolunk, egyszerű, egy-egy versszak két-két, megismételt sorból áll. De miért kéne ennél bonyolultabbnak lennie? Amikor például elkezdenek beszélni, és együtt próbálnak velünk mondókázni, énekelni, annál nagyobb örömet semmi nem jelent a számukra, mint amikor megtapasztalják: "én is el tudom mondani!". Mindkét csemetém első olyan dalocskái között van, melyeket szépen tudtak/tudnak már a beszédfejlődésük kezdetén velem együtt mondani. Akkora önbizalmat nyernek ezen kis, felnőtt fejjel butácskának tűnő szövegek által, hogy tényleg csak akkor hisszük el, hogy a gyerekeknek ez való, amikor látjuk, megtapasztaljuk az élményt a közös dalolás során! Sose feledd, hogy a sok-sok kellemes ÉLMÉNY, önfeledt, vidám perc a boldog gyerekkor egyik legfőbb pillére!

Jaj, és még egy fontos dolog! Nincs nálam botfülűbb, rondább hangú anya! Le van tojva, hogy nem vagyunk dalos pacsirták! A gyerekünket ez egyáltalán nem érdekli! :DDDD

Az édességes polcrendszert valahogyan sikerült elkerülni, de mivel a hűtöttáru részlegről több élelmiszerre is szükségem volt, a túrórudi fertályt nem tudtuk megúszni. Kicsifiam megfogott egyet "veszünk duduit (túrórudit)" felkiáltással, és nem rakta ám a kocsijába, hanem szorongatta, mint aki érezte, a tenyerében lesz ez jó helyen.. Ekkor következett az attrakció: kiimádkozni a finomságot a gyermek kezéből. Bevallom, nem fűztem sok reményt ahhoz, hogy hiszti nélkül megússzuk, annyira eltökélt mozdulattal csente el a zsákmányt, de teljesen nyugodt maradtam, és elkezdtem az elterelő-rábeszélő hadműveletet. A beígért kiflire tereltem a szót, felhoztam a boltosnéniket, akiknek ez a tulajdonát képezi (ennyi hazugság belefért).. Volt még pár érv, de azt hiszem, azok nem járultak hozzá a sikerhez. Végül, - ártatlan szemekkel (meg is sajnáltam) saját maga helyezte vissza a - nem biztos, hogy épségben maradt - cuccot a többi közé, és mentünk a pékárukhoz. Talán apróság, és kisebb kegyetlenségnek tűnik, de az elvek maradjanak elvek (és ne aggódjatok, a gyerkőc megkapta a napi édességadagját - megérdemelten!)

Nagyon büszke voltam rá! És az is lehet, hogy fél év múlva ez a tette már ködbe vész..! :)))

És, ne ijedjetek meg, nem mindig ilyen mintapéldány, a Nagylányom pedig 2 éves gyermekként akkor sem tette volna le, ha történetesen égeti a tenyerét! :)))

Éppen a napokban beszélgettem a barátnőmmel, akinek a fent említett ismerősöm a nővére. Elmondta, hogy a nő (ha nevezhető annak) azóta két további gyermeknek adott életet, akik szintén hasonló sorsra jutottak, mint a bátyjuk. Egyszerűen nem megy ki a fejemből, hogy képes valaki ilyen szívtelenül élni. Amikor mesélte, csak ültem és néztem magam elé. A Kicsifiam éppen az ölemben ült. Önkéntelenül magamhoz szorítottam..

Miért??? Miért van az, hogy egy ártatlan kisgyermek életre szóló lelki sebeket kap éppen attól, aki életet adott neki? Mert biztos vagyok benne, hogy a legtökéletesebb nevelőanya sem feledtetheti azt az érzést, hogy "nem kellettem".. Miért van az, hogy azok a nők, akik mindennél jobban vágynak a gyerekre, hosszú évek után és sok-sok bánat, küzdelem árán - rosszabb esetben sosem - lesznek Édesanyák, míg arra méltatlan nőtársaiknak jön a baba - ha kell, ha nem? Ez több mint igazságtalan!

A szívem szakad meg, ha arra gondolok, mi lenne, ha meg kellene válnom a gyermekeimtől.. Na, de ne haragudjatok, eszem ágában sincs a blogon ilyen szörnyűségekről beszélni, csak ez a téma nagyon érzékenyen érintett.. Alapvetően tudatosan kerülöm, hogy "meghalljam" az olyan eseteket, amikor gyerekeket foszt meg a sors alapvető jogoktól...

Mert a gyerekek - mind egy szálig - szeretetet, megértést, elfogadást érdemelnek.

"Fiatal koromban" rajongtam a thrillerekért, és nem vetettem meg a horrorfilmeket sem. Amióta a Nagylányom és a Kisfiam a világon vannak, képtelen volnék egyetlen ilyen film megnézésére is. Képtelen vagyok elviselni az erőszak minden formáját. Értem ezalatt természetesen azt a fajta lelki terrort, amivel a híradók és az egyéb hírműsorok palettája bombáz. Tragédia tragédia hátán - semmi szüksége egy anyai léleknek erre.

Olykor még magam számára is érzéketlennek tűnök, amikor egy beteg, árva, vagy éppen bántalmazott kisgyermeket megpillantva egyszerűen elkapcsolom a TV-t. Természetesen a lelkemet kívánom ilyenkor megóvni a látottaktól-hallottaktól való, akár napokig tartó szenvedéstől.

4 hónapos volt a Nagylány, amikor megnéztük a Benjamin Button különös életét. Mondanom sem kell, hogy patakokban folytak a könnyeim a végén, és szorítottam magamhoz a piciny babámat..

 Kell ez nekem? Ki is dobnám a kukába a TV-t, szívfájdalom nélkül. Jó ideje be sem kapcsolom. Csak a férjem ne volna annyira függő. Csak a gyerekek álljanak majd a folyó ezen partján! :)

Apa pedálos kisautója az első unoka megszületésével ismét lekerült a padlásról. Papa - a gyártó! - hosszú órákat töltött a jármű renoválásával, és íme, újra van, aki értékelje. Velem együtt :)

Anya 30 esztendős gumiállatkái, akiket még mindig nagyon szeretnek! Tökéletes babaíny masszázs (jelenleg nem, de hamarosan újra). Semmi csicsa, csak egy csacsi... :D Volt egy zsiráfunk is, de egyszer egy séta során kihullott a babakocsiból. Útvonal végigjárása utáni helyzet: zsiráf nincs. Persze, nekem is megtetszett volna a retro játék! :)

Nem tudom, hibát követek-e el, de engedek a Nagylánynak egy bizonyos dologban. Régóta mesélem neki fejből az alap meséket. A kedvencek a Piroska és a farkas, a Jancsi és Juliska és a Hófehérke és a hét törpe. De az utóbbi időben akárhányszor választ közülük, hozzáteszi: "meséld a Piroskát, de ne legyen benne a farkas", "meséld a Juliskát, de ne legyen benne a Vasorrú bába", "meséld a Hófehérkét, de ne legyen benne a boszorkány (és a herceg! :D)". Fél a mesék gonoszaitól. Pedig ők funkcionálnak, hiszen a gonoszok testesítik meg a jók ellenpontját. Ezekben a mesékben gonosz és jó együtt alkotja meg az egészet. Persze, próbáltam neki elmagyarázni az ő kis szintjén, hogy a rosszakat végül legyőzik a jók, de akkor sem kell gonosz...

Mit gondoltok? Jó, ha hagyjuk őket abban a hitben ringatni magukat, hogy a világon nincs baj, gond, fájdalom? És hogy nem kell megküzdeni azért, hogy elnyerjük a méltó jutalmat?

Mese, mese, mese! Az egyik legelemibb szükséglet! Keressétek Dr. Vekerdy Tamás műveit, hogy meggyőződjetek róla.. De tudjátok mit? Próbáljátok ki, hogy akárhol is vagytok, meséltek a gyerekeiteknek. Ha várni kell valahol, vagy csak sétáltok, vagy éppen főztök! Az én Nagylányom számára a saját magáról, család tagjairól, más gyerekekről szóló történetek a leges-legérdekesebbek! Úgy vélem azonban, hogy ezzel nincsen egyedül.

Szereti a mesekönyveket, nincs olyan alkalom (születésnap, névnap, karácsony, gyereknap stb.), amikor nem kapnának könyvet. Csakhogy számára a mesekönyv legfőbb értelme az, hogy ő maga mesélje. Leülünk, mesélünk, de általában úgy alakul az olvasás, hogy egy-egy képről, történetről elkezdünk beszélgetni. Spontán. Vagy éppen ő olvas (vagy a Kisfiam!): akár emlékezetből, akár a saját fantáziavilágát, asszociációit használva. Miért is ne, miért kéne csendben végighallgatniuk a mesét? Miért kellene "megfelelő" gyereknek lennie? Nem kell! Legyen csak kreatív!

A róla, általa ismert és szeretett emberekről, gyerekekről szóló meséknek varázsa van! Megnyugtatják, felvillanyozzák, kérdések feltevésére sarkallják. És ami még érdekesebb, hogy szeretik ugyanazt a történetet többször és ugyanúgy hallani!

Ti is tapasztaltatok már hasonlót? Nálatok hogy megy a meseolvasás, mesélés?

Nektek mi okozza a legnagyobb örömet gyermeketekkel/gyermekeitekkel kapcsolatosan? Persze, tudom, nem lehet kiemelni egyet. Sok apró és gyönyörű momentumból áll össze a boldogságunk!

De azért én mégiscsak megemlítenék most egyet. Számomra nincs nagyobb öröm, mint a két kicsinyemet szimbiózisban látni! Ma délelőtt olyan fantasztikus összhang volt köztük, hogy egy anya szebbet sem kívánhat! Fergeteges játékok, hancúrozás, huncutkodás - felhőtlenül (na, azért néha "felhőt" kellett játszanom!) - éppen úgy, ahogy egy gyerkőcnek a gyermekkorát élnie kell! Egyszerűen unatkoznak egymás nélkül Imádom figyelni őket, amikor belemélyednek valamibe, vagy amikor kacagnak egymáson. Olyan szépek! Minden kisgyermek olyan szép és tökéletes!Okosak, fantasztikus látni, milyen hatalmas fejlődésen mennek keresztül ilyen pici korban!

Alig várom, hogy Hugi is csatlakozzon hozzájuk! Nem kérdés, kell a tesó, nincs szebb a gyerekzsivalynál! És, ha lehet, minél kevesebb korkülönbséggel! A 2 éves dupla annyit tanul a 3 és fél évestől, mint amennyit a szüleitől.

Egyetértesz? ;))))

Apa még ebből az üveg cumisüvegből itta a - nem csekély mennyiségű - kakaóját! Úgy 29 éve.. Érdekes, különös érzéseket kelt bennem egy-egy ilyen tárgy. Olyan, mintha még csak most lettem volna magam is gyerek, sok emlék, élmény élénken él bennem. Szerencsére csupa szép! Arra törekszem, hogy évtizedek múlva az én gyerkőceim ugyanígy érezzenek..

Hányinger, hányás: most, rendes menstruációval a hátam mögött azért tudatosabban be lehetett lőni a peteérés időpontját, így azt is, mikor érdemes a terhességi teszttel próbálkozni. Stimmelt is, a két csíkocska a várható menzesz napján megjelent. Kiszámoltam azt is, hogy nagyjából mikor kezdődik majd a kellemetlen émelygés. Bejött. 6 hetes terhesen elindult a hányingermaraton! Igen, maraton, mert a 22. hétig bizony, többször élvezhettem a hormonok huncut játékát.. Emellett a 9. hétig úgy 3 naponta sikerült meglátogatnom a mellékhelyiséget. Tehát összességében most szenvedtem meg legjobban a szokásos terhességi tünetet.

Mellfeszülés: akárcsak az első várandósságom alkalmával, most is rendesen elkezdtük a mellbedobást. Az első pillanattól vannak olyan napok, amikor abba sem tudtam volna hagyni a vakarást.. Szóval a lányoknál ez a tünet jóval nagyobb jelentőséget kapott, mint Kisfiamnál. De jó lenne, ha megmaradhatna..! Na, nem a vakarózásra gondolok... :))

Barna folyás: semmi. A 10. terhességi hétig van értelme erről beszélni persze, amikor elkezdődött a 19. hétig tartóhercehurca. Tehát, ezen a téren éppen a második áldott állapotomra emlékeztettek a tünetek.

Azt mondhatom, hogy a harmadik baba a két első gyermekem egyvelege lett - ami a terhességi tüneteket illeti legalábbis. Engedjétek meg, hogy leírjam a titkos vágyam: szívesen részese lennék még egy ilyen "tapasztalatszerző körútnak"...Kismamának lenni a legszebb, legidillibb állapot. :))))

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én várandósságaim során több alkalommal találkoztam olyan idős nénikkel, akik - ismeretlenül - jóslatokba bocsátkoztak a babáim nemét illetően. Ugye, a néphit szerint a kerek has mögött kislány, a hegyesedőben pedig kisfiú bújik meg. Az én esetemben az első lánygyermek, illetve a fiú tökéletesen megfelelt ennek a szájhagyománynak - így a nénik el is találták a nemüket. Most viszont némi homok került a gépezetbe! Hugi többszörösen megerősítve Hugi, különböző személyek által megkukkolva... Persze, tudom, hogy azért az a biztos, amit élőben látunk, miután kibújik a gyermek... Szóval, most éppen annyira hegyes a hasam, mint a Kisfiamnál.

Szóval várunk. Úgy 7-8 hét múlva kiderül, ki/mi téved: az orvosok vagy a néphagyomány... :)))

És ha benne volt a pakliban, akkor miért is ne húzzuk ki belőle! A Kicsifiam a "nagy elhatározás" után úgy két héttel fogant, de ezt csupán visszamenőleg silabizáltuk ki, az első ultrahangon tapasztalt méretek alapján. Szeptember 20. körül kezdődött azt a különös érzés, melyet napokig nem tulajdonítottam "ismerősnek": émelygés a nap második felében, érdekes szájíz. Másfél hét telt el, mikorra megfogalmazódott bennem, hogy talán ismét babát várok! Ekkor az esti órákban gyorsan elkészült a terhességi teszt, melyen hatalmas sebességgel jelent meg a két kedves csíkocska!

Négy nappal később a nőgyógyászom megerősítette, amiben a teszt alapján csak reménykedtünk: egy újabb kis életet hordozok a szívem alatt. Csakhogy ez a kis élet már egy 8 hetes terhesség volt!. Ha visszaszámolok két hetet a hányinger első megjelenéséig, akkor 6 hetesen kezdődött a kellemetlen érzés. Azért volt egy kis furcsaság is benne, ugyanis a közel egy éves Nagylányomnak ekkor még átható "babaszaga" volt. Imádtam! Bárki belépett a házba, érezte az illatot. Azonban amint az öccse beindította a hormonális folyamatokat, bizony ez a babaillat nagyon is teherré vált a számomra: hányingerem lett tőle! Hányás csupán egyszer ért el, amikor befaltam egy jó adag túrós csuszát - persze jó időre utoljára.. Az émelygés nem volt olyan erőteljes, mint a Nagylánynál, de négy héttel tovább tartott: a 16. hétig.

A tesztre tulajdonképpen Anyukám beszélt rá - "végül is mit veszíthetsz" alapon. A legfőbb ellenérvem az volt, hogy a Nagylányomnál tapasztalt mellfeszülést egyáltalán nem tapasztaltam. És valóban: a terhesség ténye ellenére még jó pár hétig egyáltalán nem éreztem azon a testtájon semmit.

Barna folyás: semmi. Míg az első várandósságom alkalmával a 12. hétig elkísért, a fiúcskánál egyetlen egy alkalommal találkoztam vele, de azzal is csak egy csepp erejéig.

Alapvetően eléggé eltért a két kismamaállapotom, de hamarosan leírom, miket produkált Hugi a nagytesókhoz képest! :)))

Ma a belgyógyászaton voltam a szükséges igazolásért, és találkoztam egy kismamával. A hasa nagyobb volt, mint az enyém, mintha lenyelt volna egy dinnyét. Beszélgetni kezdtünk, és elkerekedett a szemem, amikor kiderült, hogy nálam 11 héttel fiatalabb kismamával ülök a váróban: 19 hetes volt! Ő is a harmadik babáját várta, és azt mondta, nála az előző két terhességénél is ez volt a tendencia: hamar megnőtt a hasa, de a terhessége utolsó két hónapjában nem tapasztalt látványos növekedést.

Nos, amikor nekem a Nagylányommal az első NST-re kellett mennem, rám néztek, és azt mondták, ez képtelenség, az nem lehet, hogy már 36 hetes vagyok! Rettentő kicsi volt a hasam. A Kisfiamnál azért már közelítettünk az átlaghoz, úgy, ahogy most is. Persze, magas is vagyok, és a babák sem voltak túl nagyok. Előnyös dolog ez azért, mert alig éreztem, hogy egy kis életet hordok a szívem alatt; semmi súlyponteltolódás, semmi repedezés, fitt anya. :)))

Ma betöltöttem a 30. terhességi hetet! Hihetetlen és csodás érzés egyben! Ha a Nagylányomból és a Kicsifiamból indulok ki, bizony már nincs hátra 8 hét a szülésig! Már össze is ugrott a gyomrom.. Tegnap éjszaka fél 12-kor szerettem volna nyugovóra térni, ekkor a Hugi gondolt egyet, és elindult a félmaratonon. Mondtam is neki: nem gond, megvárom, amíg szétkapja a házikót, és elalukál, csak mindenképpen fejjel lefelé álljon meg a mókuskerékkel! :)))))))) Két hét múlva megyünk a nőgyógyászhoz, és jó lenne, ha a kisgyermek már felvenné a denevér pozíciót...

Hányinger, hányás: első kismamaságom alkalmával 5 és fél hetesen kezdődött el az émelygés időszaka. Délután kettőtől lefekvésig tartott. Reggel, délelőtt semmi. Legyünk őszinték, ellenszere az émelygésnek nincs - legfeljebb 10 percre tudjuk enyhíteni a tüneteket gyömbérrel, egyéb buborékos innivalóval, keksszel, narancslével; kinek, mi válik be -, ha van, akkor makacsul tartja magát! :) Nekem a gyakori evés hozott némi enyhülést az első magzatomnál. Hányás csupán egyszer fordult elő: egy korty víz fordult ki belőlem. (De hogy megkönnyebbültem akkor!) Egy tapasztalt anyuka kolléganőm azzal biztatott, hogy neki 12 hét után enyhültek, majd elmúltak a panaszok egyik napról a másikra. Szerencsére reményeim - akkor - nem csaltak meg.. A 13. héten nyomtalanul elmaradt a várandósság ezen kis kellemetlensége..

Barnázás: egészen a 6. terhességi héttől 12. hét végéig ijesztgetett a barna folyás. Enyhén pirosba csak egy alkalommal, 10 hetesen fordult. Na, akkor úgy megijedtem, hogy bementünk a kórházba Húsvét vasárnapján.. Szerencsére azt a megnyugtató választ kaptam, hogy minden rendben. Igen, ez a tünet valóban tekinthető teljesen természetesnek, a hormonok játéka okozza. De azért ha bővebbé, pirossá válik, vagy esetleg alhasi görcsökkel jár együtt, mindenképpen lásson bennünket orvos!

Mellfeszülés: nőtt és feszült, egészen a legelejétől, mintha meg akarna jönni a menstruációm.

Folyóügyek: hogy a vizeletürítés mennyire meg tud változni, amikor kismamák leszünk! Ez az egyetlen olyan tünet, mely egyformán zajlott mindhárom alkalommal. Éjszaka 3-4-szer jártam úgy WC-re, mintha este másfél liter vizet ittam volna meg! Ez az "élmény" babavárásaim bő első harmadát jellemezte - ugyancsak a hormonok huncut, de jóságos játékának köszönhetően. Persze, aztán az egész szépen kezdődött elölről... :))) Csak éppen nem hormonális, hanem térfogatbéli okból.. "Huszon hetes" korunktól a baba helyet követel magának, csökkentve ezzel a húgyhólyag kapacitását..

Következő bejegyzéseimben elétek tárom, milyen, az első terhességemtől eltérő tünetekkel rukkoltak elő a babáim! :))))

A Nagylányomnak ma délután adtam egy Kinder Country-t. Imádja az édességet, olyannyira, hogy fel tudna falni egy ültő helyében egy doboz kockacukrot. Szerintem sokan egyetértenek velem abban, hogy a fent említett csoki nagyon finom. Rizs kindertojásos mázban.. Bemászott az etetőszékbe - az öcsikéje éppen a délutáni alvását intézte -, és nekilátott. Valami mást csináltam, és csak hallottam, ahogy dicséri, ajnározza a csokit. Jól van, nem meglepő.. Aztán megfordultam, és az etetőszék tele volt kiköpködött, leszopogatott rizsszemekkel! ÁÁÁÁÁÁÁÁ! Így megszentségteleníteni azt a csokoládét. Mondjuk meg se lepődjek, mert a múltkor a nápolyit szedte lapjaira, majd kinyalogatta belőle a krémet... :)))))

A Ti kicsinyetek mivel veri ki a biztosítékot?

Amikor azt mondom a gyermeknek, hogy "Rozi, Kata, Luca, Peti stb. nem viselkedik így, nem hisztizik, hallgat az anyukájára, ő megérdemli, hogy a nyuszi tojjon, a télapó hozzon neki ajándékot, de te fiam, teee sokkal rosszabb gyerek vagy..". Lehet, hogy ez némiképp túlzás, de valahogy mégiscsak ez történik akkor, ha nincs energiám huncutabb eszközöket bevetni. Ez tűnik valahogy a legegyszerűbbnek olyankor.

Persze, ez nem véletlen. Ne haragudj, Drága Anyukám! De bizony Te vagy a hibás..! Sosem felejtem el azokat a pillanatokat, amikor ezt a képtelen és értelmetlen módszert vetette be, hogy jobb belátásra bírjon bennünket a testvéremmel. Persze, mi akkor már nagyobbak voltunk, mint most a Nagylányom, így más volt a tartalom és a forma. De azt határozottan tudom, hogy felháborító volt mindig más gyerekek ajnározását hallgatni, és bizony inkább a "csak azért sem leszek olyan, mint azok a gyerekek" érzést váltotta ki belőlem.. Sajnos, lehet, hogy én sem tudom nem alkalmazni - pedig nagyon küzdök ellene! -, mivel ezt a mintát kaptam a szülőanyámtól?!

Ti hogy vagytok ezzel? Veletek is előfordul, vagy velem van a gond? 

Ha jó viszonyt szeretnénk gyerkőceink között, semmiképpen ne hasonlítgassuk a testvéreket össze folyamatosan! Mindenki jó valamiben, és mindenkinek vannak hibái. Ha örökké a különbségeket emlegetjük, kiélezzük a viszonyukat, és ráadásul elvesszük mindannyiuk önbizalmát. Nézzünk egy példát: az egyik gyerek jobban teljesít az iskolában, ezért a másik számára mindig azt hangsúlyozzuk, hogy példát kellene venni a testvéréről. De mondjuk lehet, hogy közben ez a másik - nem tanul ugyan annyira jól -, de kreativitás jellemzi, és belevaló, talpraesett ember. És a szülők erről beszélnek másokkal előttük, azaz a jó tanuló tutyimutyi lesz... Tehát számára is az válik hangsúlyossá, ami benne nem olyan jó! És ismét! Nem lelketlenek a szülők, csak éppen inspirálni próbálnak, mondjuk egy jobb teljesítményre, illetve azt hiszik, nincs jelentősége, ha mások előtt összehasonlítják őket.

Éppen ezért, ha ismét csak azt követjük, hogy mindkettejükben a jót hangsúlyozzuk, sokat segíthetünk későbbi jó kapcsolatuk kialakulásában, segíthetünk önbizalmuk egészséges fejlődésében, saját hibáik elfogadásában (haj, hogy ez milyen nehéz is! ezt nagy részünk jól tudja..).

Nem pszichológusdit kívánok játszani, csak tapasztalataimat és olvasmányélményeimet felhasználva írom le Nektek egy laikus véleményét! :))))

Ez alatt nem azt értem, hogy ne neveljük, tereljük őket a jó felé! A szabályok kellenek, sőt, a kicsiknek nagyon is nagy szükségük van a határokra. Vannak azonban olyan genetikailag adott tulajdonságok - egészen kicsi kortól felfedezhetőek bizonyos alap személyiségjegyek -, melyeken nem szabad erőszakosan változtatnunk. Ha folyamatosan a kis hibáikat javítgatjuk, elhitetjük velük, hogy rosszak. Eredmény: önbizalomhiány, melynek következtében azt hihetik, ők nem szerethetőek; másrészt pedig úgy beléjük ivódik a rossz vélemény róluk, hogy aztán előszeretettel játszanak rá...

Félreértés ne essék, itt nem rosszindulatú, gyereküket nem szerető szülőkre gondolok! Sokszor ezek ártatlannak tűnő, viccesen kedveskedő megjegyzések, melyekről nem is gondolnánk, mennyire a gyermek kicsi lelkéig hatol. Egy általam látott élő példa, hogy a kisgyermekként kicsit pufók gyereket jóindulatúan "Daginak" szólították. Az eredménye ennek természetesen az lett, hogy a gyerek nem elégedett a külsejével azóta sem, és az önbizalma sem túl sok...

Személy szerint sokkal jobbnak gondolom a gyerekek jó tulajdonságainak hangsúlyozását, a dicséretet - persze egészséges mértékben, és nem elnézve a hibákat. A Nagylányomon érzem, hogy a "jól célzott" dicséret aranyat ér! Nem szórom a dicséreteket, hanem tényleg akkor alkalmazom, amikor tett érte, a korának megfelelő érettséget tanúsított egy bizonyos dologban. És nagyon hálás..

Azt hiszem, ismét - mondjuk ki - az ARANY KÖZÉPÚTNÁL lyukadtam ki...ami ugyebár a leges-legnehezebb dolog!  :))))

Az első kép állatfiguráira lépve az adott állat kéztartását kell utánozniuk a gyerekeknek. Medve - csípőre tett kéztartás (ezt nem fényképeztem le), nyuszi - felemelt kéz, madár - oldalra emelt kezek.

A második kép tappancsos képei több képességet hivatottak fejleszteni. A piros a bal lábat, a kék a jobb lábat jelöli, így a gyerekek megtanulhatják, megszokhatják a jobb-bal oldalakat. A lábnyomok felett lévő pöttyök száma azt jelzi a gyerekek számára, hogy egyet, kettőt, vagy hármat tapsoljanak.

A harmadik képen lévő palló úgy 12 cm széles, és a gyerekeknek ezen, illetve további két megoldású - egyenes, lépcsőszerű - pallón kell végigmenniük. Kiválóan fejleszti az óvodások egyensúlyérzékét, és nagyon ügyesen, gyakorlottan megtek végig a pallókon.

Az óvónők elmondták, hogy a nagyobb gyerekeknek ezeknél bonyolultabb eszközök használatára is lehetősége van, így minden csoport és korosztály megtalálhatja a maga "játékát". Úgy gondolom, bizonyos elemek itthon is kivitelezhetőek, és játékos formában mi magunk is fejleszthetjük gyerkőceinket!

És még egyszer, le a kalappal a mi kis "szegény" ovink előtt, aminek már fénymásológépe sincs, és mi, szülők próbálunk segíteni egy-egy kifestővel, üres papírral...

Két csemetém az oviban tízóraizik!