A Nagylányom olyan villámgyorsan és - némi túlzással - fájdalommentesen jött a világra, hogy azt mondta a pesszimista énem: a következő ennél csak rosszabb lehet! Annyira villám volt az én babám, hogy már az eseményt követően jöhetett volna a következő. Persze, a második baba megszülése is végtelen egyszerű volt. Csak a fájdalom volt jóval intenzívebb a kitolási szakaszt megelőzően. azért a Kicsifiamnál pár napig azt mondtam, ez volt az utolsó, de a kellemetlen élmény emléke hamar tovaszállt.

És itt állok ismét a nagy megmérettetés előtt.. Igazából ne szóljak: baba fejvégű - pedig pár hete éppen attól rettegtem, hogy át kell élnem a császárt. Nincsenek tehát rossz kilátásaim.. És itt nyavalygok.. A testvérem is mindig azt hajtja, hogy ne szóljak, mert olyan könnyen szültem. Jah... De attól még fájt. A múlt hét volt a csúcs: több este kisebb gyomorideggel hajtottam álomra a fejemet. De azt hiszem, az elmúlt pár napban sikerült a helyükre tennem a dolgokat a fejemben - kemény vagyok/leszek, és szépen átvészelem a "csodálatos élményt".. És - hogy ezt a paradoxont tovább fokozzam -, már most azon siránkozom, hogy a Hugi megszületése után talán soha többé nem élhetem át ezt a fantasztikus dolgot :))))))))

Hát, noooooormális???