Az én rééééééégi ovim. Hm, igazából szerintem huszonév alatt nem sokat változott az épület.. Az udvar már egészen más, mint egykor, talán csak az elválasztó csíkkal felfestett mini úttest maradt meg :) Amikor először elmentünk megbeszélni a részleteket az óvodaváltásunkkal kapcsolatban, mindenki kint volt, és őszintén megvallva, bepárásodott a szemem.. Olyan, mintha most lettem volna én is gyerek, és hirtelen itt találtam magam magam gyerekkorom egyik színhelyén, ahol hamarosan az én Nagylányom is megkezdi az intézményes szocializálódást. Érdekes, semmihez nem hasonlítható érzés volt. A gyermekvállalás egy mérföldköve ez, amikor elválik tőlem, és ki(be)kerül a társadalomba; 3 év bizony sok idő..
Érdekes, de már ott és akkor tudtam, hogy itt nagyon jó lesz nekünk; hazaérkeztünk, mindig is itt kellett volna lennünk. De hiszem, hogy azért hoztam előzőleg a rossz döntést, hogy tapasztalatot szerezzünk, tanuljunk a hibánkból, ÉS: sokkal jobban értékeljük a jót, ne tekintsuk evidensnek azt a kedvességet és törődést, amit az "új" oviban kapunk..
No, elég a szentimentális csacsogásból, lássuk a tényeket! (Tények: lsd. "Szívünk ovija": http://kellateso.blog.hu/2012/03/10/szivunk_ovija)
Szép napot!!!!!!!
