Mese, mese, mese! Az egyik legelemibb szükséglet! Keressétek Dr. Vekerdy Tamás műveit, hogy meggyőződjetek róla.. De tudjátok mit? Próbáljátok ki, hogy akárhol is vagytok, meséltek a gyerekeiteknek. Ha várni kell valahol, vagy csak sétáltok, vagy éppen főztök! Az én Nagylányom számára a saját magáról, család tagjairól, más gyerekekről szóló történetek a leges-legérdekesebbek! Úgy vélem azonban, hogy ezzel nincsen egyedül.
Szereti a mesekönyveket, nincs olyan alkalom (születésnap, névnap, karácsony, gyereknap stb.), amikor nem kapnának könyvet. Csakhogy számára a mesekönyv legfőbb értelme az, hogy ő maga mesélje. Leülünk, mesélünk, de általában úgy alakul az olvasás, hogy egy-egy képről, történetről elkezdünk beszélgetni. Spontán. Vagy éppen ő olvas (vagy a Kisfiam!): akár emlékezetből, akár a saját fantáziavilágát, asszociációit használva. Miért is ne, miért kéne csendben végighallgatniuk a mesét? Miért kellene "megfelelő" gyereknek lennie? Nem kell! Legyen csak kreatív!
A róla, általa ismert és szeretett emberekről, gyerekekről szóló meséknek varázsa van! Megnyugtatják, felvillanyozzák, kérdések feltevésére sarkallják. És ami még érdekesebb, hogy szeretik ugyanazt a történetet többször és ugyanúgy hallani!
Ti is tapasztaltatok már hasonlót? Nálatok hogy megy a meseolvasás, mesélés?
