Csak egy vidám hírt szeretnék közölni most! Persze el nem kiabálunk semmit, de azért én nagyon bízom abban, hogy egy rossz dolog kétszer egymás után nem fordulhat elő!
Amikor Hugival 12 hetesen bekerültem a kórházba, egy lánnyal kerültem egy kórterembe, aki első terhessége 7. hetében pecséteslő vérzést tapasztalt (ez a hormonok miatt akár természetes is lehet, de ilyenkor mindenképpen érdemes orvoshoz fordulni!), és a vizsgálatok során kiderült, hogy elhalt a terhessége (missed ab), ezért "kaparást" kell elvégezni rajta. Sajnos számomra sem ismeretlen az az érzés, amit neki akkor át kellett élnie, mivel jelenlegi terhességem előtt három hónappal ugyanez történt velem. Az orvosok szerint az okok 75%-ában genetikai rendellenességről van szó. Ez segít feldolgozni az embrió elvesztését, hiszen mindenki ép, egészséges babát szeretne világra hozni. Számomra azonban két egészséges gyermek után mégiscsak egyszerűbb volt lelkileg feldolgozni, mint neki, hiszen az első babája volt. Bentlétünk alatt nagyon sokat segítettünk egymásnak, és azóta is írogatunk Facebook-on.
És most "csendben kiabálok", mert ismét pozitív lett a terhességi tesztje - a missed ab után az első alkalommal! Nagyon szurkolok nekik, de biztos vagyok benne, hogy ezúttal minden rendben lesz velük!
De azt hiszem, mindenki nagyon sok pozitív kimenetelű történetet tudna megosztani, hiszen - habár manapság nagyon sok pár évekig vagy hiába vár babára - sokaknak végül mégiscsak felsír az a pici!
Nos, hamarosan megosztom a saját történetemet! :)))