Pénteken fodrásznál jártunk Kicsifiammal, és ezért hajat mostunk utána. Természetesen a szokásos őrjöngéssel megspékelve. Ugye vannak nagyon fájdalmas beavatkozások - mint csecsemőkorban a sapkahúzás, vagy néhány éves korban a hajmosás procedúrája. Megszoktam, nem is gond ez.
Aztán eljött a vasárnap, a hajmosás szokásos napja. Ülnek a kádban, Nagylányomnak bevizezem a haját, majd rákenem a sampont. Öcsisajt erre: "mosni (h)ajamat". Mondom neki, hogy "neked nem kell, megmostuk a fodrász néni után". Mintha meg se hallotta volna, fentebb emelte a hangját: "Mooosni (h)ajamat!".
És megmostuk. Miért is ne? Én csak meg akartam kímélni attól, ami nem éppen a szíve csücske. Aztán jót kacarásztam magamban rajta, hogy milyen erős hatása is van annak, amit a másik gyerek csinál, vagy ami a másikkal történik. Inkább eltűri az oly gyűlölt tortúrát, csak ne maradjon ki semmiből!
Ettől fantasztikusak! Imádom őket..! :)
