A "Külön szoba a babának" című blogbejegyzésemben említettem, hogy a Nagylány két hónapos korától "végigaludta" az éjszakát. Számomra ez azt jelentette, hogy hajnalban volt egy szopás, majd aludt tovább. Nos, ez az oly anyabarát korszak úgy 8 hónapos koráig tartott. Itt egy csapásra megváltoztak a dolgok, és jóval nyugtalanabbak lettek az éjszakák. Ezt elkönyveltem annak, hogy ebben az életszakaszban jelenik meg a kicsiknél az un. szeparációs szorongás (erről bővebben olvashattok Vida Áginál: http://www.kismamablog.hu/gyermekneveles/szeparacios-szorongas-ket-felvonasban). Talán az volt, talán nem. Az első fogacskánk 13 hónaposan méltóztatott kibújni, ezért a fogzást nem nevezném meg bűnösként.
A helyzet azonban egyre csak romlott: 1 éves kora után gyakorlatilag minden 3. éjszaka felébredt, kipattant a szeme, és pörgött, mint a ringlispil. Legtöbbször egy órán keresztül játszott mellettem, de sokszor még tovább. A csúcsunk 3 és fél óra volt. Ekkor már kismama voltam a Kicsifiúval, de érdekes módon, nem izgattam magam, mi lesz majd, ha megszületik a pici. Utólag nem is értem, mi volt a nagy nyugalom oka... Azt már azonban tudom, hogy rosszul kezeltem az éjszakai bagolykodást: belementem. Az egyik fő ok az volt, hogy furcsa módon, egészen újszülött korától képes volt teljesen egyedül elaludni, és egyszerűen nem voltak altatási módszereim.. Amikor a legelején hasfájós volt, akkor ringattuk ugyan, de az egyáltalán nem az altatásról szólt (a karunkban is ugyanúgy tekergett és üvöltött, mint a fába szorult féreg, mintha a kiságyában lett volna), hanem a nyugtatásról, a közelségről mint a kínok enyhítésének elősegítőjéről... Megitta a meginnivalót, bedugta a hüvelyket, és aludt, ennyi. 1 évesen megpróbáltam ringatni, mely sírást eredményezett. Lekapcsoltam a villanyt, mellé feküdtem - ordítás, és követelte a villanyt, a játékot. És én felkapcsoltam, majd játszottam vele... Egy idő után kezdtem el azt, hogy nem vettem tudomást a játékról, hagytam ugyan, hogy játsszon, de én inkább mellé feküdtem, és alvást színleltem. Ó, de hányszor ébredtem arra, hogy alszik mellettem a földön! (az ajtó zárva volt, kimenni nem tudott). Nem volt egyszerű időszak, főleg, mikor tudtam, hogy na, ez lesz az az éjszaka!
Majd' 19 hónapos volt, amikor megszületett az öccse. Hihetetlen, érthetetlen, de mintha elvágták volna! Innentől ismét nyugodtan aludt, és hagyta, hogy a kistestvére mellett tölthessem az éjszakákat... :)))
