"Fiatal koromban" rajongtam a thrillerekért, és nem vetettem meg a horrorfilmeket sem. Amióta a Nagylányom és a Kisfiam a világon vannak, képtelen volnék egyetlen ilyen film megnézésére is. Képtelen vagyok elviselni az erőszak minden formáját. Értem ezalatt természetesen azt a fajta lelki terrort, amivel a híradók és az egyéb hírműsorok palettája bombáz. Tragédia tragédia hátán - semmi szüksége egy anyai léleknek erre.
Olykor még magam számára is érzéketlennek tűnök, amikor egy beteg, árva, vagy éppen bántalmazott kisgyermeket megpillantva egyszerűen elkapcsolom a TV-t. Természetesen a lelkemet kívánom ilyenkor megóvni a látottaktól-hallottaktól való, akár napokig tartó szenvedéstől.
4 hónapos volt a Nagylány, amikor megnéztük a Benjamin Button különös életét. Mondanom sem kell, hogy patakokban folytak a könnyeim a végén, és szorítottam magamhoz a piciny babámat..
Kell ez nekem? Ki is dobnám a kukába a TV-t, szívfájdalom nélkül. Jó ideje be sem kapcsolom. Csak a férjem ne volna annyira függő. Csak a gyerekek álljanak majd a folyó ezen partján! :)
