Múlt héten valamelyik nap eszembe jutott az "Orgona ága..." kezdetű anyák napi dal, és elkezdtem énekelni a gyerekeknek (eddig is énekeltem, de nem túl gyakran). A Nagylányom felháborodva és kissé értetlenkedve közölte, hogy ezt nem szabad. Az óvónénik mondták. Pár pillanat volt, mire leesett, mi a helyzet: ezt gyakorolják a kiscsoportosok az ünnepségre, és az óvónők igyekezték a gyerekeket rávenni, hogy ez a kis dalocska meglepetés maradjon anya és nagymamák számára. Gyorsan be is fogtam a számat. :)))
Tegnap pedig az történt, hogy a gyerkőcök Mamiéknál voltak. Mami mesélte, hogy Nagylányom - mikor mi hazajöttünk - elkezdte gyakorolni a dalt - mondván, hogy anya nincs itt, most lehet énekelni.. És addig gyakorolgatott, énekelgetett, amíg nem ment neki tökéletesen..
Ma este pedig, amikor már az ágyban feküdt, apa odahajolt hozzá, és megkérte, hogy énekelje el neki az "Orgona ágát". A drága kis szívem pedig a lehető leghalkabban előadta a meglepetést apának.
Szóval még nem is volt anyák napi ünnepség, és máris könnyeket csalt a szemembe. Te jó ég, mi lesz csütörtökön az óvodában? (nem mellékesen, egyre többször bizonyítja, hogy édesanyja beteges, önpusztító szorgalmát örökölte...)
