A Nagylány hisztis volt: mindenre érzékenyen reagált, és nem volt képes megérteni a számára már teljesen világos racionális magyarázatokat az aktuális "nem"-re (persze, tudom, a "ne" és a "nem " túlzott használata semmit nem ér..). A Kisfiam pedig rossz volt. Igaz, ez mostanában gyakrabban mondható el róla. De ne is ezt a szót használjam, a huncut sokkal aranyosabb, és jobb színben tünteti föl a bűnöst. Délelőtt elmentünk egy közeli üzletbe szandált venni - pótkerekes bringával és a kismotorral. A klíma miatt vittünk egy-egy hosszúujjút. A nagyobb kitalálta, hogy a kormányon viszi, nylonzacskóban. A kicsi - az utánzás művésze - dettó.. Az úton kilyukadt a zoknija - a motorozás nem egy cipő- és zoknibarát mutatvány -, majd keresztülment egy eléggé mély pocsolyán. Zokni elázott. Sebaj, majd a nővére kölcsönadja a sajátját a próbához.. Mire a bolthoz értünk, a reklámszatyor kiszakadt, és a melegítőfölsőn két nagy folt tátongott: sár és víz. Még szebb, hogy valami büdösben sikerült megmártóznia, mert eléggé szaglott. Sebaj, nem túl vizes, felvesszük. Szandálvásárlás simán lezajlott. Hazafelé a Nagylányom bokája megsérült: a bringa pótkereke felsértette a kis bőrét (semmi vérzés, de a sokk éppen elég), így innentől szüksége lett az egyik kezére, hogy ujjszopással nyugtassa magát. Én mondtam, hogy nem kívánok itt és most megszülni, nem esik jól lehajolva tolni a kerékpárt, akinek a gazdája ép és egészséges. A járgány áruba bocsátásával fenyegetőztem - nesze neked következetesség! mégis hogy tartsa be az ember, ha az a bringa 24 ezer HUF-ba került??? -, de persze nem hatott. Sajnos, megint az a módszer győzött, amit egyébként ki nem állhatok: az ebéd utáni édesség megvonásának réme mindig nyerő. Aztán rájött, hogy a bicajon is tudja szopni az ujját, mert a másik keze - pótkerekes megoldással - elegendő a kormányzáshoz.
Végre itthon. Ebéd. Édesség. Anya pakol, anya rámol, anya ételmaradékot (és hangyabolyt) szed föl a földről. Kisebb csemete néhány földön lévő zoknigömböc látványától beindulva, elkezdte kirámolni a szülei gatyás-bugyis-zoknis-harisnyás-melltartós (szóval sok-sok pici dolog..) szekrényét (sosem csináltak még ilyet). Persze, győzött a betyárbecsület, és a Nagylány sem árulkodott, hanem besegített. Nagyon mérges lettem, mert szidalmamra a megbánás legkisebb jelét sem véltem felfedezni az arcukon. Az szörnyű. Hát még amikor rátesznek egy lapáttal "csakazértis". Jött az édességmegvonás szöveg (jááááj, tudom), amit a főbűnös lefektetése után már gyakorlatban is alkalmaztam. A Nagylány kunyerált, nem kapott, majd sírva elvonult a Hugi szobájába. Egy ilyen kirohanásnak kora délután nem lehet más eredménye, mint a bealvás.
Igazából nem is folytatom, a hiszti éra estig elhúzódott. Egy biztos, a türelem minden körülmények között hasznos dolog. Nem panaszkodhatom, átlag felett teljesítettem. Nyilván készülök. Hamarosan egy új, három(kicsi)gyerekes anya dimenziójában kell helytállnom türelem terén. Hajrá, én..! :))))))))
