Május 31-én, csütörtökön reggel felkerekedtem, és bementem az illetékes kórházba, hogy az orvosom még egyszer megvizsgáljon a három napos távolléte előtt. Zárt méhszáj, méhlepény, keringés, baba rendben, azaz a szülés valószínűleg nem fog megtörténni az említett három nap alatt. Megnyugodtam. Még egy "apróságot" azért el kell mondanom. Reggel háromnegyed négykor - már bocsánat - valami csöpögött belőlem. A nőgyógyász nem tapasztalt semmit: "egy kis folyás van..". Jó, elhisszük, miért ne. Én még nem láttam közelről magzatvizet, egyetlen cseppet sem (a saját levemre Anyukám hasában nem emlékszem..).. A nap folyamán semmi, pedig elsétáltam a Nagylánnyal az óvodai ballagásra, évzáróra. Este fürdés után megint megeredt az alsó fertály.. Fél 10-kor a lepedőn pedig egy jó tenyérnyi folt jelezte: ez már nem tréfadolog, mégiscsak el kell indulni a kórházba. Persze fájás nem volt. No, aztán, amikor a kórház előtt felálltam az autóból, már a nadrág is kapott egy adag magzatvizet!
A vizsgálat során az ügyeletes orvos egy ujjnyi kitágulást észlelt. Egy-egy apró fájást mintha éreztem volna, de talán bebeszéltem magamnak. Lefektettek a vajúdóban, ahol egy 16 éves leányzó 4 hónapos egészséges terhességét készülte megszülni, mivel a szülei nem engedték neki, hogy kihordja a gyereket.. Klassz. Rám tették az NST-gépet, mely csupán enyhe, jelentéktelen fájásokat észlelt. Fél 1-kor levették rólam, hogy tentézzek.. Mondanom sem kell, hogy alig bírtam aludni a türelmetlen várakozástól, hogy mikor indul már meg a szülés.. Én nem ehhez szoktam! Nekem elég bemenni a szülés előtt 2 órával, vagy épp fél órával (ahogy az az elsőszülött magzatomnál történt)! Nem pedig itt feküdni és várni a szülést, mint a messiást! Háromnegyed négykor ébredtem - arra, hogy nem fáj jobban, hanem csupán fél óránként, olykor negyedóránként, alig érezhetően.. Ami folyamatos volt azonban, a magzatvíz időnkénti kilökődése. Bejött a férjem, pedig mondtam neki, hogy nincs értelme, mert nem változott semmi. Órák múlva, délelőtt 11 előtt vizsgált meg a - szimpatikus - ügyeletes orvos. Tágulás mértéke továbbra is csak bő egy ujjnyi.. Rám van bízva, döntsem el: túl akarok rajta esni, vagy megvárjuk, míg magától lezajlik a folyamat - ami lehet 1-2-3 nap is.. Mi van? Hát hagyják bennem a gyereket 3 napig az egyre fogyó magzatvízben? Neeem! Főleg, hogy megpedzette a szülésznő és a doki is, hogy a magzatvíz idő előtti eltávozása fokozza a baba fertőződésének lehetőségét. Meghoztam a nem kis döntést: induljon! Tudtam, hogy jobban fog fájni, féltem is rendesen, de azt szerettem volna, hogy a baba a lehető legegészségesebben jöhessen a világra. 12-kor beöntés, fürdés, várakozás a dokira. 1 után már az ágyon feküdtem NST-vel a hasamon, a dokira meg a szúróeszközére várva. Végül háromnegyed kettőkor megrepesztette a burkot, 20 perc múlva pedig megkaptam az oxitocint. 15 perc múlva már 3 perces fájásaim voltak, 10 percre rá pedig másfél percesek. Kicsit begyorsult a folyamat! (habár a burokrepesztés előtt már 2 ujjnyi volt a tágulás mértéke, szóval alakulgatott volna az a szülés magától is)
Fogalmam sincs, mi történt az ezt követő másfél órában, de az tuti, hogy nagyon fájt. Időérzékemet teljesen elvesztettem - őszintén szólva azt gondoltam, hogy kevesebb idő telt el, mikor megtudtam a kicsi lány születésének időpontját. A várva várt kitolási szakasz gyorsan jött és gyorsan haladt előre, talán a 3., 4. fájásra megszületett drága Hédi-baba!
Hogy mi volt a fogadott orvos nélküli szülés tapasztalata, azt majd a következő posztban mesélem el. :)
