Ma nagyszülőkhöz mentek a Csemeték. Holnap este jönnek haza, mert nekünk van egy kis programunk (Anya 30 éves, áááá!). Összepakolásztam a kis holmijaikat, és habár itt voltak mellettem, már hiányoztak. Aztán amikor elmentek, rámoltam utánuk, és elmorzsoltam egy-két könnycseppet.. Szörnyűűűű, borzasztó vagyok. Hát mi lesz velem majd, ha felnőnek? Pedig tudni kell elengedni, nem lehet őket magunkat láncolni - az érzelmi zsarolás. Szeretni őket egészségesen, jaj, de nagyon nehéz! Ne láncolj, de adj nyugodt lelki hátteret.. Ez már megint az arany középút kérdésköre. :)
Ami viszont biztos, hogy a jelen most van, és most kell velük lenni, amennyit csak lehet, mert a gyerekkor elszalad, vissza nem hozhatjuk, az élményeket nem pótolhatjuk. A boldog gyerekkor mindenkinek alanyi joga!
Ennyi. És most majd lefekszem aludni, és éjszaka fel fogok ébredni 3x, hogy a hangjukat hallom.. Sebaj, Hugi itt dörömböl a pocimban helyettük! :)))
