Egy barátnőm kérdezte, aki második csemetéjét várja, hogy milyen volt az élet az elején két gyerekkel. Az ő babái között kereken 2 év lesz a korkülönbség, mely valóban egy sarkalatos pont a gyermek életében. A 2 évesek szárnyat bontogatnak, megkezdik a hiszti bajnokságot (esélyesek a győzelemre!), nyiladozik a kis egojuk, értelmük, de még nem lehet úgy hatni rájuk észérvekkel, ahogy például 3 éves korukban, így tényleg nem a legegyszerűbb helyzet a két teljesen különböző igényű gyerkőc kielégítése.
Én csak azt tudom mondani, hogy a legfontosabb a lelkiismeret furdalás elhessegetése, mert nem szabad elvárni magunktól, hogy 100%-os anyák legyünk! Ha lazítunk a saját gyeplőnkön, akkor a gyerekek sem lesznek olyan feszültek, mert bizony ez egy nagy igazság! Ha mi idegesek, feszültek vagyunk, azt a babák csodálatos vevőkészülékükkel azonnal megérzik. Ezt már több ízben volt szerencsém tapasztalni, és bizony egy ilyen helyzet olyan, mint az önmaga farkába harapó kígyó, egy rettentő ördögi kör!
Tényleg csak azzal tudom biztatni a második babát váró Anyukákat, hogy van a gyerekeknek egy hihetetlen tulajdonsága: ha viszonylagos nyugalomban, szeretetben (nem valami lelkiismeret furdalásból fakadó görcsös akarással) élheti meg a nagy testvér a változást, nagyon gyorsan képesek lesznek egymásra hangolódni!
Igen, biztosan lesz olyan szituáció, amikor szeretnétek majd valaki más bőrében teremni hirtelen, egyetlen varázsütéssel, mert összecsapnak felettetek a hullámok (gyerekek), és azt érzitek, hogy ez meghaladja a képességeiteket, ez az egész nem Nektek való. Ez a világon a legtermészetesebb dolog, de semmiség az örömteli pillanatokhoz képest, amit a testvérkék okoznak majd!
A gyerekek csodálatosak, ezt sose feledjük! :)
