Egyik kedvenc olvasmányom a "papír" Nők Lapja. Csupa, (nem csak) Anyukáknak hihetetlenül hasznos és segítő cikkel örvendeztetnek meg bennünket (kiváló gyermekpszichológusukról, Dr. Vekerdy Tamásról nem is beszélve!).
Hosszú hónapok óta tart cikksorozatuk a "Család" témakörében, melyet szerintem gyermekszámtól függetlenül (beleértve a 0!) minden szülőnek/leendő szülőnek Bibliaként kellene olvasni. Itt olvastam először a "középső gyerek" problematikájáról, mely hamarosan érdekessé kezd majd válni..
A lényeg az, hogy általában az a jellemző, hogy a családok középső gyermeke a legelhanyagoltabb - a leggondosabb odafigyelés ellenére is -, mivel a nagy mindenben az első, a kicsi pedig "A Kicsi", így a középső gyerkőc kapja a legkevesebb figyelmet. Nyilván soktényezős a dolog (nemi eloszlás, korkülönbség, személyiségjegyek), de valóban ésszerűnek és valósnak látom a problémát. Hamarosan látni fogom, mennyire nehéz is vigyázni a középső lelkére, de az valóban igaz, hogy a Kisfiam "első" (hasra fordulás, fogkibújás, mászás, felállás stb.) tettei már nem mozgatták meg a családot oly mértékben, miként az a Nagylányom esetében történt. Akkor az újdonság erejével hatott, és hatalmas ováció övezte a kisasszony tetteit! :) Tehát még középsőnek sem kell lenni ahhoz, hogy háttérbe szoruljon a csemete..
Egyvalami azonban valószínű: a középső gyermekem lesz az én "egyetlen pici fiam"! Jaj, ne, ezt szívom is vissza, mert azt gondolom, hogy a legszörnyűbb, amit az anya a fiával tehet, ha elkényezteti, de ez is egy jó "szaftos" téma lehet majd a blogon! No, de mindenesetre az mégiscsak segíthet rajta, hogy ő az egyetlen kisfiú. Ígérem, nagyon fogok igyekezni, de az biztos, hogy rendkívül nehéz ügy lesz, mert Kicsifiam - Nagylányommal ellentétben - igen formálható, nem egy magának teret követelő, akaratos személyiség, így igen sokszor enged a nővérének és nekünk...
