Úgy vélem, ha olyan nagyszülők, nagynénik, nagybácsik vannak a családban, akikre bátran rábízhatjuk csemetéinket - és még szívesen is teszik -, akkor tegyük! Merjünk kikapcsolódni, feltöltődni, mert aranyszabály, hogy a gyerekeknek is akkor jó az együtt töltött idő, ha kipihent anyát kapnak vissza! Hiszen sokkal több örömmel vethetjük bele magunkat a közös játékba, mint stresszmentesen; azt pedig soha ne felejtsük el, hogy a gyerekek rendkívüli radarral rendelkeznek. Ezért ajánlott a gyerekmentes kikapcsolódás mindenkinek - szigorúan lelkiismeretfurdalás-mentesen! :)
Tapasztalataim szerint ehhez azonban az "anyán kívüli" életet igen kicsi korban érdemes megkezdeni. Az én ügyes és segítőkész szüleim a Nagylányt éjszakára, egyedül 8 hónaposan vállalták (tulajdonképpen addig szopott). Igaz, az ő esetében érezhető volt a siker, mert rövidebb időre, illetve otthoni körülmények között sem volt gond, akárkivel szépen elvolt pár órát. Szerencsére, ilyen kis alkalmazkodó jellem. De ennek ellenére úgy hiszem, hogy tényleg nem érdemes arra várni, hogy nagyobb, önállóbb gyerek váljon a babából, hiszen éppen a nyíladozó értelem az, ami megnehezítheti a folyamatot. A Kicsifiúnál azért már akadtak gondok (persze, a fiúk általában azért anyásabbak a lányoknál). Igaz, vele is elkezdtük a szoktatósdit épp úgy, mint a nővérkéjével. 8 hónapos korában nem is volt probléma, de 15 hónaposan egyszer csak mintha elvágták volna: lefekvéskor üvöltött, a "jóédesanyukáját" hívva.. Még szerencse, hogy nem voltam messze, és rohantam Anyukámékhoz. Amint megérkeztem, elcsendesedett, majd letettem az ágyikóba, mellé feküdtem, és - láss csodát! - elaludt. Na, azért akkor kicsit megtorpantunk, és rávártunk úgy két hónapot, hadd kopjon a rossz emlék. Hát, éppen a tesztidő letelte után kerültem be a kórházba öt napra, és az én kis érzékeny manóm tűrte, amit rámért a sors.. Egyébként ha Papa éppen nem dolgozik, a 3 és fél és a 2 éves (bő fél éve így van) együtt megy hozzájuk (ilyenkor a Nővérke helyettesíti Anyát :))).
Azt azonban még egyszer hangsúlyozom, hogy mindehhez olyan fantasztikus nagyszülők kellenek, mint amilyen Mami&Papa! Örük hálám ezért a sorsnak - vagyis inkább nekik. :)))
