Testvért a gyerkőcnek, gyerekzsivajt az életedbe!

Ma betöltöttem a 28. hetet! Aztamindenit! Bizony, nagyon gyorsan telik az idő. Mindkét "nagyot" két és fél héttel a kiírás előtt hoztam a világra, azaz velük nem értem meg a 38. hetet. Vajon most is így lesz-e? A kiírás szerint június 15-re várható Hugi, de számomra az a kérdés, hogy májusi lesz-e, avagy júniusi.. :))

Izgalom, félelem vegyül bennem minden egyes pénteken, amikor betöltök egy újabb hetet. Érdekes, nem félek (még) magától a háromgyerekes szituációtól (az majd jön, és amikor itt lesz, akkor már benne leszek nyakig, így nem túl sok idő lesz holmi félelmekre..). Annál inkább a szüléstől! Én, a mázlista. Aki összeteheti a két kezét az első két baba világra hozása miatt. A Nagylánynál az ismeretlentől féltem, a Kicsifiúnál pedig attól, hogy bármi lesz, az elsőnél csak rosszabb lehet, most szintúgy: az első két szülésnél csak rosszabb lehet.. De, majd elmesélem, miként is születtek a "nagyok"!

Egy biztos, "szeretek" szülni, életem legfantasztikusabb élményei voltak, és szeretném, ha ez így maradna a harmadik baba után is! :)

Bizony, elsőszülöttem két évesen és két hónaposan egyik pillanatról a másikra nem kért a nappali alvásból. Az első "nemnormális" napon ugyan még aludt, de éjfélkor aludt el. Másnap már ő maga mondta, hogy nem akar aludni, nem álmos. És ez azóta - itthon - a nappalok 95%-ában így van. A maradék 5%-ot a betegségek miatti alvások, illetve azok a napok teszik ki, amikor esetleg reggel túl korán ébredt. Hétvégén, vagy ha épp nem jár oviba, igyekszem az alvási időt pihenéssel helyettesíteni (amíg az öccse alszik). Összebújunk, olvasunk, Pom Pom-ot nézünk - de ebben nem mindig partner, és ez este érződik is rajta: sokkal "zizibb", mint amikor pihent.

Az óvodában MINDIG  alszik! Ilyenkor este bizony küzdelmes az elalvás, de 10-kor általában már szunyókál (sajnos velem együtt, hiszen ilyenkor ott kell feküdnöm mellette..). De miért is csodálkoznék ezen! Az Apukája és az Anyukája sem alszik kettő, illetve másfél éves korától nappal. Ha én az óvodában elaludtam véletlenül, az óvónéni szólt Anyukámnak, hogy figyeljen, nem leszek-e beteg..

Kicsifiam, remélem, ezekért a génekért a nagyszunyás bácsikád, vagy nénikéd sorába álltál (egyelőre még nem jelezte a rendszerből való kitörési szándékát..)! :D

Az öcsike csupán 4 hónapos korában produkált három olyan éjszakát, amikor egyszer csak felébredt, és vigasztalhatatlanul ordított. Sok mindennel megpróbálkoztam, de csak egy dolog volt működőképes: elhagytuk a házat, befektettem a babakocsiba, és ott ringattam. A sírás itt sem szűnt meg, de mivel nem voltunk a nővére közelében, ő legalább tudott pihenni. Fél órás babakocsis tologatást, ringatást követően elaludt, de ha leállt a kocsi, újrakezdte. Másfél óra után mertem csak a hátsó, zárt épületrészben leterített plédekre feküdni, és átadni magam az alvás örömének (hihetetlen, de ilyen "vészhelyzetekben", amikor extra szükségem van az alvásra, bizony nincsenek azok a körülmények, melyek között nem vagyok képes elaludni, pedig nagyon nehezen alszom el, és ezután éberen alszom - az anyaság már csak ilyen!). Mai napig nem tudom, mi okozhatta akkor azt a néhány álmatlan éjszakát - nem volt éhes, nem állt fontos mozgásfejlődési fordulópont előtt (bő egy hónappal később fordult hasra), és az első fogacska is csupán 11 hónapos korában "látta meg a napvilágot". Az akkori sírása ijesztően fájdalmas volt, így azt gondoltam, beteg, de nappal semmi baja nem volt...

Nos, szerencsére átvészeltük a dolgot, és visszatértünk a régi kerékvágásba.. Nála - Nagylányommal ellentétben - működött az elringatás módszere, melyet úgy 10 hónapos korában saját maga elégelt meg. Egyszerűen túl nagy lett a kezemben, és szerintem kényelmetlennek találta a pózt. Ekkor átváltottunk egy - szerintem - csodálatos módszerre. Már korábban is működött, hogy nem ringattam, hanem oldalára fordítottam, és - ahogy én nevezem - "hengergettem" a testét. Ez nagyon bevált, mert úgy volt meg a ringatás élménye, hogy közben kényelmesen feküdt a puha ágyikóban. A "hengergetés" a mai napig megnyugtatja, ha éjszaka felébred (és a 3(!) cumi sem elég idegnyugtató, mert egyébként az elveszett cumik megtalálása legtöbbször visszaaltatja). Emellett sokszor alkalmaztam az egyik "legszebb" módszert: a pici hátának simogatását. Az érintés csodája, a hát simogatása megnyugtatja a gyerekeket - mint az ölelés!: nem egyszer kipróbáltam, hogy megöleltem őket hiszti közben, és lerövidíti a tombolás idejét.. :)

Sajnos, amikor 2011 novemberének közepén, majd 2 hétre rá kórházban voltam, elvesztettem a bizalmát, és hetekig nagyon nehezen aludt el: lefeküdtem a kiságy mellé, de mikor végre azt hittem, hogy alszik, már pattant is ki a szeme. 3 hónap kellett, mire helyreállt a bizalom, de a szokás, hogy elalvásig ott feküdjek mellette, megmaradt.

A "Külön szoba a babának" című blogbejegyzésemben említettem, hogy a Nagylány két hónapos korától "végigaludta" az éjszakát. Számomra ez azt jelentette, hogy hajnalban volt egy szopás, majd aludt tovább. Nos, ez az oly anyabarát korszak úgy 8 hónapos koráig tartott. Itt egy csapásra megváltoztak a dolgok, és jóval nyugtalanabbak lettek az éjszakák. Ezt elkönyveltem annak, hogy ebben az életszakaszban jelenik meg a kicsiknél az un. szeparációs szorongás (erről bővebben olvashattok Vida Áginál: http://www.kismamablog.hu/gyermekneveles/szeparacios-szorongas-ket-felvonasban). Talán az volt, talán nem. Az első fogacskánk 13 hónaposan méltóztatott kibújni, ezért a fogzást nem nevezném meg bűnösként. 

A helyzet azonban egyre csak romlott: 1 éves kora után gyakorlatilag minden 3. éjszaka felébredt, kipattant a szeme, és pörgött, mint a ringlispil. Legtöbbször egy órán keresztül játszott mellettem, de sokszor még tovább. A csúcsunk 3 és fél óra volt. Ekkor már kismama voltam a Kicsifiúval, de érdekes módon, nem izgattam magam, mi lesz majd, ha megszületik a pici. Utólag nem is értem, mi volt a nagy nyugalom oka... Azt már azonban tudom, hogy rosszul kezeltem az éjszakai bagolykodást: belementem. Az egyik fő ok az volt, hogy furcsa módon, egészen újszülött korától képes volt teljesen egyedül elaludni, és egyszerűen nem voltak altatási módszereim.. Amikor a legelején hasfájós volt, akkor ringattuk ugyan, de az egyáltalán nem az altatásról szólt (a karunkban is ugyanúgy tekergett és üvöltött, mint a fába szorult féreg, mintha a kiságyában lett volna), hanem a nyugtatásról, a közelségről mint a kínok enyhítésének elősegítőjéről... Megitta a meginnivalót, bedugta a hüvelyket, és aludt, ennyi. 1 évesen megpróbáltam ringatni, mely sírást eredményezett. Lekapcsoltam a villanyt, mellé feküdtem - ordítás, és követelte a villanyt, a játékot. És én felkapcsoltam, majd játszottam vele... Egy idő után kezdtem el azt, hogy nem vettem tudomást a játékról, hagytam ugyan, hogy játsszon, de én inkább mellé feküdtem, és alvást színleltem. Ó, de hányszor ébredtem arra, hogy alszik mellettem a földön! (az ajtó zárva volt, kimenni nem tudott). Nem volt egyszerű időszak, főleg, mikor tudtam, hogy na, ez lesz az az éjszaka!

Majd' 19 hónapos volt, amikor megszületett az öccse. Hihetetlen, érthetetlen, de mintha elvágták volna! Innentől ismét nyugodtan aludt, és hagyta, hogy a kistestvére mellett tölthessem az éjszakákat... :)))

A gyerekszobában volt egy ágy, melyen én aludtam. Nagylányomnak 2 hónapos koráig tartott az esti hasfájós korszaka, és tulajdonképpen innentől kezdődött az, hogy már csak hajnal 5-kor ébredt föl szopni, amúgy pedig békésen végigaludta az éjszakát. Ekkor szépen lassan "kitolattam" a szobájából, és visszatértem a férjem mellé, a hitvesi ágyba. Gyakorlatilag ugyanígy zajlott a Kicsifiamnál is: külön szobát kapott, és amíg úgy tűnt, szüksége van az éjszakai jelenlétemre, vele aludtam. Nála is hasonlóan zajlott: 2 és fél hónapos korában ő is "átaludta" az éjszakát, azaz csak hajnalban kelt föl enni (szándékosan nem mondom, hogy szopizni, mert neki fejtem a tejet...). Azóta sincsen másképpen: van egy szivacska, amit hordozok magammal, attól függően, kinek van szüksége a jelenlétemre. Erre elsősorban a mostanság oly gyakori megbetegedések adnak okot. De például a Nagylánynak is voltak olyan időszakai, amikor felébredt éjszaka, és azt kérte, hogy ott aludjak vele (érdekes, hogy sosem féltem attól, hogy ez rossz szokást eredményez majd, és nem is lett így). Nyilván szerencsém is van, de alapvetően sokkal kevésbé van esély arra egy ilyen módszerrel, hogy a gyerek a szülői ágyba szokjon.

Biztos vagyok benne, hogy ez egy nagyon megosztó témakör. Sokan nyilván elítélnek ezért, sokak tapasztalata szerint pedig éppen nincs jelentősége annak, van-e külön szoba, mert a szülői ágyban alvás így is, úgy is kialakulhat. Én csak azt tudom, hogy számomra sosem volt kérdés: nem szeretném, ha a gyerek köztünk aludna, úgy, ahogy az sem, hogy én bármikor ott termek, és velük töltöm az éjszakát, ha éppen arra van szükségük.

A mi házunk egy két és fél szobás "kockaház", és egy huncut módszerrel megoldottuk, hogy a harmadik gyerkőcnek is legyen teljesen külön szobája! Mesélek erről is hamarosan! :))

Óriási, minden édesanyát foglalkoztató kérdéskör az alvás. Természetesen a babák nagyon különbözőek, de biztosan mindenkinek volt már olyan időszak a kicsivel való közös életében, amikor bizony az éjszaka nem a pihenésről szólt... Nem panaszkodom, nincs miért, de bizony nekem is vannak emlékeim és élményeim! Hamarosan az alvásunkról is posztolgatok majd! :)

Aki szakértőtől akar választ a kérdéseire, az keresse Vida Ágnes, a kismamablog.hu babapszichológusának oldalát:

http://alvas.kismamablog.hu/

Szép álmokat! :))

Kicsi blogom indulása óta nem volt olyan nap, hogy nem készült volna bejegyzés. Nos, a tegnapi nap kivétel, ugyanis csak hálni járt belém a lélek. Feltételezem, hogy az ovis Nagylány bacijai jutottak be a szervezetembe, és támadták meg a tél végére legyengült kismamát (a várandósság ugyebár már önmagában is egy gyengébb immunrendszerrel jár együtt)...

Vasárnap reggel 38,2-vel indítottam, és mivel nem voltam tisztában vele - harmadik terhességem ellenére - hogy mely lázcsillapítót használhatom, azonnal indultam az ügyeletre. Innen 3 óra után szabadultam, és otthon már 38,7-es lázat mértem. Az orvos írt fel antibiotikumot, ez volt a Zinnat, ami az ügyeletes gyógyszertárban éppen nem volt raktáron, ezért egy ezzel egyező hatóanyagú gyógyszerrel helyettesítették, a Xorimax-szal. Mint megtudtam, lázcsillapítóként használható a Panadol (ezt nem gondoltam volna), illetve köhögés ellen ajánlották a lándzsás útifű szirupot. Utóbbival egyébként határozottan meg vagyok elégedve, sokat javult a helyzet tegnap óta. Hadd ne mondjam - kismamák, ismerhetitek az érzést -, a köhögés kellemetlenségei számomra most nem csupán azt jelentették, hogy a légcsövem ki akart szakadni a helyéről, hanem elég erős vizelettartási problémákkal is járt...

Az biztos, hogy Algopyrin, Algoflex nem igazán javasolt. Nekem még a Mexalen nevű lázcsillapítót ajánlották. Antibiotikum-ellenes vagyok, de 27 hetes terhesen nem nagyon szórakozhatok! Habár maga a nátha, influenza, infuenza-szerű megbetegedés nem veszélyes, szövődmények miatt nagyon kell vigyázni magunkra!

Hadd ne mondjam, túlvagyok a nehezén, de a férjem épp most csücsül a 39 fokos lázas Kicsifiúval az orvosnál... :(

Minden közösségbe kerülő gyermek szülei számára az immunerősítés az egyik legkardinálisabb kérdés. Bölcsödébe, óvodába kerülésük előtt igyekszünk megóvni őket a baciktól, azaz nem visszük őket gyerekek közé, illetve olyan helyekre, ahol sok ember fordul meg. Így aztán az első találkozások a tömény "vírus- és baktériumbombával" a legtöbb gyerek esetében igen sokkoló. Itt megpróbálom összegezni azokat a megoldásokat - természetesen a teljesség igénye nélkül -, amiket mi, vagy kisgyermekes ismerőseink alkalmaznak:

- Broncho-Vaxom kúra: ez a kizárólag recept ellenében kapható kapszula (a port kiszórva, folyadékkal elkeverve fogyasztható a gyerekek számára) úgy működik, mint egy védőoltás. Bizonyos legyengített baktériumokat tartalmaz, melyek a szokásos légúti megbetegedésekért felelősek. A gyermekorvos írta ki még augusztus elején (tehát egy hónappal a valószínűsíthető óvodakezdet előtt), és Nagylányom ekkor el is kezdte szedni az első havi adagot (30 nap), majd még egy további doboz Broncho-Vaxomra volt szükség, melyet összesen 3 hónap alatt szedett be 20 nap pihenő, 10 nap szedés megoldással. Légúti megbetegedése október végén volt egyszer, majd egy január végén, és most márciusban, amikor 39 fokos lázzal kínlódtunk. November elejétől január közepéig, végéig egyetlen orrfújásra sem volt szükség (nem túlzás)! Mostanra sajnos a kis szervezete kiürült, és a Broncho-Vaxom hatása is csökkent, így hajlamosabb a betegségekre. Mindenképpen úgy gondolom, hogy hasznos volt számára.

 - Béres csepp: néhány napja kezdtük el a Nagylánynál és a Kicsifiúnál is alkalmazni. Ismerősi kör véleménye alapján a téli időszakban mindenképpen hasznos a Béres csepp kúra (már 10 kg testsúly felett alkalmazható), így mi most ugyan már későn kezdtük el, de bízom benne, hogy a gyerekek hamarabb feltöltődnek, és a tavaszi náthákat nagyobb eséllyel úszhatjuk meg. (A Béres cseppet minimum fél liter - nem tejes - folyadékban 50 mg C-vitaminnal együtt, étkezés közben szükséges bevenni.)

- Propoliszos méz: nagy híve vagyok annak, hogy felhasználjuk a természet kincseit szervezetünk erősítésére, roborálására. Mi a mézet már a gyerekek 13-14 hónapos korától használjuk (1 éves kor előtt semmiképpen nem szabad adni a babának!), nem csupán megfázás idején. A legszerencsésebb biztos forrásból vásárolni, megbízható, mások által már kipróbált termelőtől. A propoliszos méz azonban maga a csodaszer! Jótékony hatásáról ódákat zengenek. A propoliszt magát csupán alkoholos tinktúraként lehet megvásárolni, mely véleményem szerint semmiképpen sem való gyerekeknek, illetve terhes/szoptatós édesanyáknak (96%-os alkohollal készül). Ezért örültem meg, amikor rátaláltam egy olyan házaspárra (vicces, de ők távoli rokonok, és több olyan termelő után jutottak eszembe, akiknél nem lehetett ilyet kapni), akik készítenek propoliszos mézet. Két hete kapják a Kicsinyeim, napi egy mokkáskanállal.

- C-viamin: tulajdonképpen alapmegoldás. Én annak a híve vagyok, hogy a napi ajánlott mennyiségnél mindenképpen többet vigyünk be a szervezetbe. Másrészt pedig a szedett napi adagot két vagy három alkalomra szétosztva szoktam beadni (a Béres cseppnél ez eleve adott), bevenni.

- Flavokids: a tél folyamán két üveggel szedtünk be ebből a multivitaminból, melyet egy kisgyermekes gyógyszerész ismerős ajánlott - saját tapasztalatai alapján. Én sem csalódtam benne.

- Forever Kids (aloe multivitamin): egy barátnőm alkalmazza az elismert gyártó gyerekeknek kifejlesztett termékét, és jó tapasztalatai vannak.

Kinek milyen kellemes, vagy éppen kellemetlen tapasztalata van a gyerekeknek való immunerősítő megoldásokkal kapcsolatosan? Nagyon örülnék, ha itt megosztanátok tapasztalataitokat! :))))

Mint azt "Kerékpározás egy gyerekkel" című bejegyzésemben írtam, tulajdonképpen már kerékpároztam két gyerekkel. :) Csak akkor még az egyik a pocimaban volt. Tudom, megrovást érdemlek, az orvosomtól legfőképp, de az első terhességem problémamentessége után nem gondoltam, hogy volna félnivalóm, így végigkerékpároztam az első harmadot. Persze a gyakoriságból, az intenzitásból, a kerékpáron töltött időből visszavettem azért, de ha elintéznivalónk volt a Nagylánnyal, útra keltünk. Aztán eljött a január közepe, amikor is elkezdett keményedni a hasam a biciklizéstől, így visszatértünk a rég pihenésre kárhoztatott babakocsihoz.. Nem volt kellemes, de mindent a babáért. Ekkor a babakocsizós szakasz jóval tovább tartott, mivel a Kicsifiú április végén született, így nála mindenképpen megvártam a jó időt. Tél közepén mégsem tehettem ki minden átmenet nélkül a hideg szélnek. Ez idő alatt az alig 2 évessel a testvérfellépős megoldást választottuk. Az általunk használt darab nem csupán fellépést, hanem ülést is biztosít a nagy testvér számára, és bizony nagyon szépen megdolgozott már az áráért (ismerősi kör fogott össze, így tőlük kaptuk meg "gólya-ajándékként" a 21 ezer forintos szerkezetet).

De amint rügyezni kezdtek a fák, már két gyerekkel kerékpároztam - a KRESZ szerint egyébként nagyon is helytelenül..

Hatalmas bringabarát vagyok! Amikor annak idején a Nagylányt "diagnosztizálták" a pocimban, Anyukám leparancsolt róla. Első harmadban nem szerencsés.. Sokak szerint az egész terhesség alatt nem az.

Én akkor azért szépen megvártam az első 12 hetet, és visszaültem a "lóra" - nehezen bírtam nélküle, mert a gyaloglás lassú és unalmas tevékenység, főként, ha igyekszem valahová. Aztán, amikor 5 és fél hónaposan 1500-asra rövidült a méhnyak, ismét életmód váltásra volt szükség. Persze, még jó hosszú időre. Amikor Nagylányom októberben megszületett, számolgattam szépen a hónapokat, és reméltem, hogy mondjuk következő év nyarára együtt kerékpározhatunk. Nem mondom, az egyik "anya-kolléganővel" való céltalan babkocsizások fantasztikusak voltak, de amikor céirányosan ide és ide kellett elmenni, az inkább frusztrált. 8 hónaposan a csöppség egyszer csak felült (a védőnőnk is rámondta az áment), mentünk is megvenni a kerékpárra az első gyerekülést! Ez június elején volt, szóval nyáron anya kiélvezhette az addig elvesztegetett bringás pillanatokat. Az előre való gyerekülés számomra a legideálisabb megoldásnak bizonyult. Egyrészt, egy 8 hónapos még mindenképpen jobb, ha szem előtt van, másrészt a gyermek 11 hónapos koráig átlag alatti méretekkel bírt, ráadásul nyáron a sok ruha sem vastagított rajta.. Tartottam tőle, hogy egy mini Houdinival állok szemben, aki a hátam mögött lefejti magáról az övet. :) Tudom, azért ez bogárnyelősebb megoldás, mint ha hátul csücsül, de szerintem ez az egyetlen hátránya. Olyan jó volt puszilgatni a kis buksiját, és látni, ahogy szemlélődik a kakasülőn! :)

Bizony, ezután szépen folyamatosan jött a hideg idő, és mi nem hátráltunk meg! Január közepég használtuk a kétkerekűt (akkor kezdett a Kicsifiammal keményedni a hasam), és ismét csak azt hangsúlyzhatom, hogy ezzel nem ártottam neki. Átengedtük magunkat a mozgás és a friss levegő immunerősítő hatásának (ahogy ezt tettük előző télen is, babakocsival)! :)))

Nincs személygépjárművünk. A férjemnek nagyon hiányzik, nekem nagyon nem. Nekik mindig volt otthon, nekünk sosem - Apukámnak jogosítványa sincs, hisz egy "ősmáv-os" elvből nem utazik autóval :)

Én "bolond" még ezért is hálás vagyok a szüleimnek, mert azt bizony tudom, hogy csúnyán el lehet kényelmesedni tőle. Persze az érem másik oldala az, hogy vannak helyzetek, amikor igen áldásos a megléte.. 1, 2, 3 vagy még több gyereknél főképpen. Csak ezzel az a baj, hogy ha már van kocsi, akkor nem csak vészhelyzetben veszi elő az ember. Mondjuk, ez nekem nem lenne túl nehéz, mert a 10 évvel ezelőtt véres verejtékkel teljesített forgalom vizsga óta nem ültem volánnál. Megtehettem volna, de egy életre elvette a kedves oktatóm a kedvemet a vezetéstől.

Tehát ha lesz autó, ha nem - férjem a nagy összegű havi befizetést ránk róvó biztosítás lejártát várja kigúvadt szemekkel (3 és fél év..) -, én maradok a sportos, frissítő, alakformáló kerékpárnál, ahogy azt eddig is tettem. És hogyan képzelem el a közlekedést 3 kicsi gyermekkel? No, erre szerencsére megvannak az eszközök, és ott van az a bizonyos "anyai kreativitás is"... Erről még bőven szeretnék írni a blogomban, mert úgy vélem, mindenkinek érdemes lenne előkapni a kétkerekű paripát! Egy kis mozgás, friss levegő és a kényelmes életből való kirángatás bizony egyik gyereknek sem árt még téli hidegben sem - ha a kinti frissesség immunerősítő hatását nézzük, akkor kifejezetten használ! :)

Ma nagyszülőkhöz mentek a Csemeték. Holnap este jönnek haza, mert nekünk van egy kis programunk (Anya 30 éves, áááá!). Összepakolásztam a kis holmijaikat, és habár itt voltak mellettem, már hiányoztak. Aztán amikor elmentek, rámoltam utánuk, és elmorzsoltam egy-két könnycseppet.. Szörnyűűűű, borzasztó vagyok. Hát mi lesz velem majd, ha felnőnek? Pedig tudni kell elengedni, nem lehet őket magunkat láncolni - az érzelmi zsarolás. Szeretni őket egészségesen, jaj, de nagyon nehéz! Ne láncolj, de adj nyugodt lelki hátteret.. Ez már megint az arany középút kérdésköre. :)

Ami viszont biztos, hogy a jelen most van, és most kell velük lenni, amennyit csak lehet, mert a gyerekkor elszalad, vissza nem hozhatjuk, az élményeket nem pótolhatjuk. A boldog gyerekkor mindenkinek alanyi joga!

Ennyi. És most majd lefekszem aludni, és éjszaka fel fogok ébredni 3x, hogy a hangjukat hallom.. Sebaj, Hugi itt dörömböl a pocimban helyettük! :)))

Úgy vélem, ha olyan nagyszülők, nagynénik, nagybácsik vannak a családban, akikre bátran rábízhatjuk csemetéinket - és még szívesen is teszik -, akkor tegyük! Merjünk kikapcsolódni, feltöltődni, mert aranyszabály, hogy a gyerekeknek is akkor jó az együtt töltött idő, ha kipihent anyát kapnak vissza! Hiszen sokkal több örömmel vethetjük bele magunkat a közös játékba, mint stresszmentesen; azt pedig soha ne felejtsük el, hogy a gyerekek rendkívüli radarral rendelkeznek. Ezért ajánlott a gyerekmentes kikapcsolódás mindenkinek - szigorúan lelkiismeretfurdalás-mentesen! :)

Tapasztalataim szerint ehhez azonban az "anyán kívüli" életet igen kicsi korban érdemes megkezdeni. Az én ügyes és segítőkész szüleim a Nagylányt éjszakára, egyedül 8 hónaposan vállalták (tulajdonképpen addig szopott). Igaz, az ő esetében érezhető volt a siker, mert rövidebb időre, illetve otthoni körülmények között sem volt gond, akárkivel szépen elvolt pár órát. Szerencsére, ilyen kis alkalmazkodó jellem. De ennek ellenére úgy hiszem, hogy tényleg nem érdemes arra várni, hogy nagyobb, önállóbb gyerek váljon a babából, hiszen éppen a nyíladozó értelem az, ami megnehezítheti a folyamatot. A Kicsifiúnál azért már akadtak gondok (persze, a fiúk általában azért anyásabbak a lányoknál). Igaz, vele is elkezdtük a szoktatósdit épp úgy, mint a nővérkéjével. 8 hónapos korában nem is volt probléma, de 15 hónaposan egyszer csak mintha elvágták volna: lefekvéskor üvöltött, a "jóédesanyukáját" hívva.. Még szerencse, hogy nem voltam messze, és rohantam Anyukámékhoz. Amint megérkeztem, elcsendesedett, majd letettem az ágyikóba, mellé feküdtem, és - láss csodát! - elaludt. Na, azért akkor kicsit megtorpantunk, és rávártunk úgy két hónapot, hadd kopjon a rossz emlék. Hát, éppen a tesztidő letelte után kerültem be a kórházba öt napra, és az én kis érzékeny manóm tűrte, amit rámért a sors.. Egyébként ha Papa éppen nem dolgozik, a 3 és fél és a 2 éves (bő fél éve így van) együtt megy hozzájuk (ilyenkor a Nővérke helyettesíti Anyát :))).

Azt azonban még egyszer hangsúlyozom, hogy mindehhez olyan fantasztikus nagyszülők kellenek, mint amilyen Mami&Papa! Örük hálám ezért a sorsnak - vagyis inkább nekik. :)))

Betegség, magas láz.. Így még nem jártunk. 24 órán belül négyszer hűtőfürdőztünk, ebből kettő éjszakai alvásidőben.

Nagylányom este megkapta a lázkúpot, majd másfél óra múlva már a vizeslepedőbe csavarva feküdt mellettem. Lepedő újrabevizezés háromszor egy óra hossza alatt..  :( És ezt követően is csak "nagyduzzodva" hagytam abba a kínzását, mert nem volt meggyőző a láz csökkenése. Természetesen úgy aludtam, mint nyúl a bokorban, minden nagyobb szusszanásra ugrásra készen. Kettőkor ismét 39 (igazából le sem ment addig, folyamatosan melegnek éreztem a fejecskéjét). Nurofen + háromnegyed óra hideg vizes lepedő egy vízcserével.. Szerencsére ettől kezdve nyugodtan aludtunk, a lázunk szépen lekúszott. Nem akarom elkiabálni, de úgy érzem, a leányzó láza kitombolta magát, mert ma a maximumunk 38,4 volt, és a lázcsillapító gyorsan megoldotta a problémát. További bizonyíték arra, hogy a láz a bacikat likvidálta: a Nagylány nem aludt el délután! :)

De hogy tényleg miért ragaszkodtam egy gyereknél a lázcsillapítás ezen módszeréhez? A lázkúpot és a Nurofent is 6 óránként lehet adni. A kettőt lehet egyszerre alkalmazni, csak nem érdemes, sokkal több értelme van az "eltolásnak". Én viszont nem vagyok a túlgyógyszerezés híve, és azt sem akartam, hogy aztán mivel mindkettőt beadtam egymás után, jó ideig ne élhessek a lehetőséggel. Így nem maradt más, mint a hideg víz áldásos hatása. Utólag hálás is vagyok a megszokottnál magasabb láznak, hiszen ez az oly jól kitalált emberi szervezet éppen a lázzal védekezik a kórokozók ellen.

Jááájj, csak vége lenne már a "beteges időszaknak"!

Nagylány beteg. Első ovis évünk során már többedszer. Igaz, a megbetegedések egy része az "elkerülhetetlen" kategóriába sorolható: bárányhimlő (legalább letudva..), hányás-hasmenés (az sajnos két alkalommal is). A légútiak közül ez a harmadik, mely antibiotikumos kezelést igényel. Az úgy érzem nem is rossz, főként, ha úgy veszem, hogy nem semmi "extra" bajunk sem volt torokpirosságon, köhögésen, orrfolyáson kívül.

Ma viszont - a leányzó életében először - hideg vizes lepedőbe kellett betekerni szegényt.. 39,1 fokos láz számomra már az a pont, amikor "nem érdekel", milyen rossz is nekik. A Kicsifiam ezt már ismeri. Első ízben 6 hónaposan élte át.. :( Éppen pár hete volt is része benne. Az első alaplépés mindig a Nurofen (az esetek többségében elégséges is), a következő a végbélkúpos megoldás, a harmadik a fürdő, vagy a vizes lepedő (utóbbi száraz törölközővel, pléddel együtt). Mivel nem lehet korlátlanul alkalmazni a gyógyszerkészítményeket, ezért igen hasznos segítség lehet a gyermekek lázcsillapításakor minden kellemetlenségével együtt..

Merjük bátran fellépni a magas láz ellen!

Fürdés utáni idill. Nagylányom haját szárítom - az egyre nagyobb sörényt egyre tovább és tovább kell lehelni a hajszárítóval -, közben a Cseppgyerek elfoglaltságot talált. A kép magáért beszél. A bugyisdobozból előkerült kislányalsó halmot sorra felhúzva gondoskodott a Nővére ápolt hajáról.. :)

Ezt szeretem a gyerekekben: ők még olyan találékonysággal, fantáziával bírnak, amit mi csak csodálni tudunk. Mindig azt érzem, hogy tanulni kell tőlük! Figyeljétek őket! Ösztönös életszeretetük, játékkészségük színt visz a Ti napotokba is! És el kell hinni, nem a több ezer forintos, minden kreativitást nélkülöző játék a játék!

Pénteken fodrásznál jártunk Kicsifiammal, és ezért hajat mostunk utána. Természetesen a szokásos őrjöngéssel megspékelve. Ugye vannak nagyon fájdalmas beavatkozások - mint csecsemőkorban a sapkahúzás, vagy néhány éves korban a hajmosás procedúrája. Megszoktam, nem is gond ez.

Aztán eljött a vasárnap, a hajmosás szokásos napja. Ülnek a kádban, Nagylányomnak bevizezem a haját, majd rákenem a sampont. Öcsisajt erre: "mosni (h)ajamat". Mondom neki, hogy "neked nem kell, megmostuk a fodrász néni után". Mintha meg se hallotta volna, fentebb emelte a hangját: "Mooosni (h)ajamat!".

És megmostuk. Miért is ne? Én csak meg akartam kímélni attól, ami nem éppen a szíve csücske. Aztán jót kacarásztam magamban rajta, hogy milyen erős hatása is van annak, amit a másik gyerek csinál, vagy ami a másikkal történik. Inkább eltűri az oly gyűlölt tortúrát, csak ne maradjon ki semmiből!

Ettől fantasztikusak! Imádom őket..! :)

Az azért eléggé meghatározó lehet egy kisebb testvér életében, hogy milyen nemű, korú, típusú a nagyobb testvére. Külön kiemelném most a nemet.

Az én Kicsifiam bizony mást sem látott eddigi életében, mint azt, ahogy a Nővérkéje babázik. Mint tudjuk, a gyermekek fejlődésében, tanulásában fontos szerepet játszik az utánzás. Na, még jó, hogy örököltünk néhány játékbabát! Nagylányom az egyiket lefoglalta, a többi 4-ből pedig szabadon lehet választani.. Altatás, etetés, főzés, peluscsere, indulás a játszótérre, a strandra, a Balatonra, a doktornénihez, az oviba - nagyjából ezek szerepelnek a repertoárban a lányos játék kapcsán... Nos, a kicsike előszeretettel babázik nővére mellett, annak távollétében pedig a fönt említett kisajátított babával, illetve tartozékaival (persze erre csak akkor van módja, ha "nincs itthon a macska"). :))

Persze neki vannak már kisautói, szerelőkészlete, kisvonat; eljátszik ő szépen azokkal is, de a nagytesó hatása mindennél erősebb. Bájos, ahogy az előkét a baba nyakába helyezné, vagy ahogy takargatja: "Takarom, biztos fázik". Imádom figyelni, mert éppen ettől egészséges. Én persze ezen a legkevésbé sem aggódom, értelmetlen. Hugi van a láthatáron, szóval két oldalról fogja kapni az információkat arról, milyen is a női nem, a női lélek. Biztos vagyok benne, hogy hasznára válik majd az életben! :)

Úgy vélem, az egészséges kisgyermek, aki eddig egyedül élvezte édesanyja, édesapja, nagyszülei szeretetét, figyelmét, teljesen természetes módon reagál, amikor elutasítja születendő, már meglévő, vagy cseperedő kistestvérét. Nem szabad azt éreztetni, hogy bűnt követ el, amikor haragszik a picire, hiszen csupán természetes igényeit nyilvánítja ki. Nem csupán bizalmát veszíthetjük el. Egy, a kistestvére szeretetére "idomított" gyermek engedelmességből könnyen elfojthatja természetes reakcióit, melynek hosszú távon súlyos lelki következményei is lehetnek.

Nagylányom másfél évesen kapott öcsköst, és fél éven keresztül nem vettük észre rajta a féltékenység különösebb jeleit. Ám ahogy a 18 hónaposból egobontakoztató 2 éves lett, bizony minden a forgatókönyv szerint zajlott! Különösebben nem bántotta, de bizony kinyilvánította, ki az úr a háznál. Éreztem, hogy erősebben kötődik hozzám, gyakran felhívta magára a figyelmet, és több téren "visszafejlődött". Már csírájában meglévő szobatisztasága (több jel utalt rá, hogy tudná, csak nem akarja) csíra is maradt még jó időre, az eddigi önálló étkezését pedig felváltotta az etetés igénye. Kezdetben persze feszültséget keltett bennem mindez, de aztán megtanultam, hogy ez a természet rendje, és ezek a dolgok szépen rendeződnek majd. Mi anyák hajlamosak vagyunk magunknak felesleges aggodalmakat kreálni - ó, ha ezeket az energiákat életünk egyéb területeire tartogatnánk...!

Érdekes módon, szépen lassan egyszerűen megszokta, hogy ketten vannak (a másfél év korkülönbség nagy előnye!), és manapság nem veszem észre a féltékenység jeleit rajta. A hajbakapásaikat már egészen más dolgok mozgatják, mint az, hogy ki birtokoljon többet Anyából.. hanem már egyre inkább egyenrangú, összenövőfélben lévő társak, akik mindketten megpróbálják a hierarchiát a maguk szája íze szerint alakítani. :)))

Nem mellékesen, kíváncsian várom, mi történik, ha Hugi megszületik. Hogy reagál majd a dackorszak-királyfi és hogyan a 3 és fél éves, aki még talán túl kicsi volt az öccse születésekor? Vajon majd most éli meg a valódi testvérféltékenységet? Majd elmesélem..

Apukámék hatan voltak testvérek, és egy fantasztikus Édesanya hozta őket a világra, majd nevelte fel hatalmas szeretetben. Sajnos a Nagymamám lassan másfél éve nincs köztünk, de élete 89 éve példa lehetne minden szülő számára. Egyszer azt mondta, hogy babáit 1 évig szoptatta, majd pár hónap után teherbe esett, így nagyjából két-két év van a sorban egymás után következő testvérek között.. Én ezt azóta is csodálom. 

Második babánk megszületése után nem azonnal fogalmazódott meg bennem a harmadik gyerek vállalásának gondolata. Teljességet éreztem: lett egy lányunk, majd egy fiunk. Sajnos másfél hónappal Kicsifiam megszületése után tragikus hirtelenséggel elhunyt Apukám egyik bátyja. Nagymamám - aki eddig telis-tele volt hittel, erővel - egy pillanat alatt mindent feladott, nem akart tovább élni. Belehalt a bánatba, megszakadt a szíve. Három hónappal élte túl a fiát.

Családunk kettős tragédiája megváltoztatott bennem valamit. Leküzdhetetlen, ésszel megmagyarázhatatlan vágyat éreztem a harmadik baba után! Lelkemet átjárta a nagycsalád összetartása. Sok gond, de jóval több boldog pillanat - hiszem, hogy mindenki nyer vele! Apukám sokszor meséli testvéreihez fűződő, boldog gyerekkori élményeit: sok szép örök emlék. Egy este, pár hónapja, fürdés előtt ment a szokásos huncutkodás: vetkőzőverseny, futóverseny, ki éri el hamarabb a fürdőszobát. Nagylányom önkéntelenül elkiáltotta magát: "Legyen sok gyerekünk!" Hát nem megéri? :))))))))))

TESTVÉR - az egyik legcsodásabb dolog, ami történhet velünk. Mindannyiónknak szüksége lenne rá. Talán kevesebb lenne az önzés a világban. Az én húgom az egyik legnagyobb ajándék a számomra, éppen ezért éreztem mindig is elemi dolognak, hogy nem vállalhatok egy gyermeket. Nekünk sajnos nem lett több testvérünk, de így is bizton állíthatom, hogy gyermekkorunk sokkal szegényebb, unalmasabb, boldogtalanabb lett volna egymás nélkül - így van ez most is.

Elnézem a 3 és fél évest és a 2 évest, ahogy együtt játszanak. A világ legtermészetesebb dolga, hogy vannak egymásnak, és nem tudnám elképzelni a Nagylányt, amint magában játszogat, vagy éppen arra "vár", hogy néhány hónapos kistestvére alkalmas legyen a közös játékra! Szépen összenőnek, és tulajdonképpen úgy várhatjuk Hugit, hogy ők akkor is ott vannak egymásnak, ha Anya éppen szoptat, fürdet, pelenkáz.. Persze azért most még előtte vagyunk a dolgoknak, de bízom bennük. NEM abban, hogy nem lesz velük baj, sőt, nem kérdés, hogy éppen akkor fognak hajbakapni egy játékon, amikor egy kakis popót kell rendbetennem, vagy egy éhes, ellentmondást nem tűrő kis manót megetetni.. hanem abban bízom, hogy egymás lelki társai, szövetségesei lesznek egy közös "probléma" megoldásában: egy újabb kis jövevénnyel kell osztozni Anya szeretetén. Hiszen a testvérféltékenység a világ legtermészetesebb és legegészségesebb dolga - és semmiképpen sem büntetendő, de ez már egy új poszt témája lesz..